A repülőgépek megjelenése előtt egy ország nemzetközi kapcsolatainak kiteljesedését a tengeri kikötő jelentette. Ez a felismerés hajtotta Magyarországot arra, hogy pénzt és energiát nem sajnálva felépítse az álmot, a független adriai kikötőt és a magyar kereskedelmi flottát. Az álom-projekt méltó székhelye Budapesten volt, a ma is megtekinthető Szabadság téri Adria-palotában.
Budapest egyik legértékesebb ingatlana az
Adria-palota, amely a lipótvárosi
Szabadság
téren található. A mintegy 120 éves patinás épület egyik
legfontosabb mementója Magyarország rövid életű, de ennek ellenére
jelentős eredményeket felmutató tengeri kereskedelmi múltjának. A
Fiumében (ma Rijeka) az 1920-as évekig működő
Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. illusztris budapesti
székhelye szerencsésnek mondható abban is, hogy a viharos történelmi
események ellenére aránylag jó állapotban őrizte meg belsőépítészeti
értékeit.
Az épület különlegessége, hogy első látására szembeötlik rajta az
egykori Adria Rt. tengeri kötődése: a homlokzat hajózási motívumokat
felsorakoztató ornamentikája, továbbá a Zsolnay-csempék kialakítása. Az
Adria-palotát az 1900-as évek elején rekordsebességgel, mindössze két év
alatt adták át a megrendelőnek. A Szabadság tér északi oldalán álló,
tömegében is impozáns, több mint 5000 négyzetméteres, belsőudvaros,
neobarokk stílusú Adria-palota 1902-ben készült el, két évvel megelőzve
a mintegy húsz évig épülő Országházat.
Előzmények
A Kiegyezést (1867) követő új vám- és kereskedelmi
törvények lehetővé tették a magyar külkereskedelem fokozatos
önállósodását, amely magával hozta azt az igényt, hogy a közlekedés –
ezen belül a tengerhajózás is – függetlenedjék az osztrák féltől.
Nagyban hozzájárult ehhez, az 1871-től nevében már osztrák-magyarrá tett
Lloyd tengerhajózási vállalat és a trieszti kikötő egyoldalú
fejlesztése, továbbá szolgálataik kizárólagos igénybevételét erőszakoló
osztrák magatartás.
A fiumei kereskedők és befektetők, s nem utolsó sorban a hajózási
vállalkozók kirekesztve érezték magukat e jövedelmező üzletágból, ezért
szervezkedni kezdtek az érvényesülés jegyében. Igyekeztek a magyar
kormányt megnyerni arra, hogy az ekkor már Nyugat-Európában keresett
magyar exportcikkek kezelését és továbbításukat Fiuméból végezhessék. Ezt a törekvést
támogatták a fiumei politikusok is, a kormányzó, továbbá Fiume
országgyűlési képviselője. A törekvést a budapesti malmok képviselői, a
fiumei kereskedelmi és iparkamara is magáévá tette. Így vált lehetővé,
hogy a kezdeményező Ossoinack Lajos állami támogatást kaphasson Fiuméből
a teljes lisztrakománnyal nyugat-európai kikötőbe induló minden
hajójáratra. A szerződésben vállalt évi 12 járat megvalósításához –
magyar hajók hiányában – a liverpooli Glynn and Son céget nyerte
meg. A liszt és egyéb áruféleségek tárolására raktárházakat építettek a
fiumei Zichy mólon.
Ossoniac Lajos
Végül a több évi céltudatos munka meghozta gyümölcsét. Az első hajó 1877 márciusában indult Liverpoolba 436 tonna liszttel. A ZANCLA gőzöst egyre több szerződéses és bérelt hajó követte, mígnem a vállalkozásban részes cégeknek, illetve magánszemélyeknek új szerződést kellett kötniük a kormánnyal. A vállalkozás sikerét látva már több brit cég társult a magyar kereskedőkkel, amelynek eredményeként megalakult az ADRIA Steamship Co. Glasgow-Fiume székhellyel, vállalva a magyar részvénytársasággá való átalakulást 1881. december végéig.
Az épület
A századfordulóra a Kiegyezés révén kialakított politikai status quo
gazdaságilag is éreztette hatását, a pénzintézetek és gazdasági
társaságok egymással is versengve kezdtek reprezentatív székházak
építésébe. A kialakuló presztízsharc során a befektetők a több utcára
néző, panorámás, négyemeletes bérpalotákat részesítették előnyben, ahol
a befektetés megtérüléséről az épületben kialakított üzletek és a
nagyobb, akár 6-8 szobás, magas bérleti díjjal igénybe vehető
luxuslakások biztosították.
Ez volt az az időszak, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia második
legfontosabb városához méltó utcákat, széles körutakat, szellős tereket
kellett kialakítani az addigi zegzugos belvárosban. A mai Szabadság
téren még a 19. század végén is egy robusztus, erődszerű osztrák
laktanyaépület állt. Ez volt a rossz emlékű
Újépület
(németül Neugebaude), amelynek udvarán végezték ki gróf Batthyány
Lajost, Magyarország első miniszterelnökét. A kaszárnyaudvar helyén ma
is ég a mártírhalált halt magyar politikusra emlékező
örökmécses. A Kiegyezés
után fölöslegessé vált katonai épület lebontásáról a Közmunkatanács
döntött, csakúgy, mint a Kossuth Lajos utca kiszélesítéséről, a
Vörösmarty tér és a
Deák tér
átalakításáról, illetve a bécsi és párizsi sugárutak mintájára a
Nagykörút
és az
Andrássy út kiépítéséről is.
1897-98-ban bontották le az Újépületet,
majd 1899-ben kezdik árusítani a hatalmas terület parcelláit. Pár éven
belül be is épül az egész tér - a Vécsey és Zoltán utca találkozásánál
fekvő telket az ADRIA Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság
vette meg székház, illetve a vállalat tisztviselői számára épített
lakóház céljára.
A Szabadság tér és épületei (fásítási terv, 1900.)
A gyors építkezés motorja a Szabadság térre épülő paloták kiemelt központi támogatásának volt köszönhető. Az itt felhúzott ingatlanok ugyanis sokkolóan hosszú, 30 évre szóló adókedvezményben részesültek. A városkép szempontjából is meghatározó téren a budapesti nagyberuházások lebonyolításáért felelős Fővárosi Közmunkák Tanácsa által engedélyezett építkezéseket meghatározott ideig (1905-ig) kellett befejezni. A szigorú határidős elvárások betartásáért cserébe azonban a főváros 15 évre mentességet adott az ingatlan-, az állami ház- és minden községi adó alól, továbbá a későbbiek során a házbérjövedelem 10 százalékát kellett csak befizetni az államnak. A többi bevétel – a magánlakások, irodák, valamint az utcafrontra nyíló üzletek bérleti díja - a tulajdonosnál maradt.
A Szabadság tér északi épületei 1902-ben (balra az Adria-palota)
Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. központjának otthont adó palota utcai frontján három bérbe adható üzlethelyiséget alakítottak ki. A magasföldszinten kaptak helyet az építtető Rt. irodái, az első emeleten reprezentatív terek és két nagypolgári lakás került kialakításra. A második és harmadik emeleten három-három lakást biztosítottak az Adria tisztviselői számára.
Az Adria-palota 1904 körül (kép: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)
Az 1900-as évek elején a házban működött Brazília
főkonzulátusa, lévén a társaság igazgatóságában helyet foglaló Kuranda
Emil Brazília főkonzulja, de a dán konzul is itt székelt. Talán pont itt
a félemeleten, mert 1934-ben a márványborítású lépcsőházból nyíló
félemeleti, 4 szobás, hallos helyiséget követségnek, konzulátusnak,
előkelő irodának hirdették kiadásra.
Az adókedvezmény tényleg motiválóan hatott, a Szabadság térre tervezett
házak időben elkészültek, pedig több, az Adria-palotánál is imponzánsabb
épület került felépítésre a téren, amelyek közül méreteit tekintve a
Tőzsdepalota emelkedik ki.
Akkoriban az ingatlan bérbeadás utáni adókulcs magasnak számított,
1900-as évek elején a bérjövedelem közel felét, 40 százalékát is
elvihette az állam, ennek ellenére az ekkor felhúzott ingatlanok idővel
- Budapest folyamatos és látványos fejlődésének eredményeként – egyre
értékesebbek lettek. Emiatt aztán az ingatlan bérbeadás a jelentős adók
levonása után is jövedelmezőbb befektetésnek bizonyult, mint a
bankbetét, amelyek ebben az időben átlagosan 3-4 százalékkal kamatoztak,
de még a 6-7 százalékot kamatozó értékpapíroknál is jobb befektetések
voltak.
Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. sorsa az I. világháború után
megpecsételődött, hiszen a trianoni békeszerződés aláírásával hazánk
elvesztette tengeri kijáratát. A két világháború közötti időszakban a
nagyszabású épület a Nemzeti Bank tulajdonát képezte, és bankfiókként,
valamint bérházként működött tovább.
A harmincas években a Gömbös Gyula Társaság és más egyesületek költöztek
ide, a háború után hosszú ideig a Magyar Partizán Szövetség (később mint
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) bérelte az irodákat.
Az épületet a II. világháború után államosították.
Az 1960-as években költözött ide a Magyar Partizán Szövetség, az Express Ifjúsági és Diák Utazási
Iroda, akik itt töltöttek több mint 40 évet. Emiatt is nevezték az épületet
Express-háznak. Az utazási iroda a saját igényei szerint átalakította a
belsőt, a nagyobb szobákba válaszfalakat építettek be, ennek a nyoma
néhol látszik a parkettán és a mennyezeten.
Ebben az időszakban sajnos sok eredeti épületrész elpusztult, például a
lépcsőházakban található, kovácsoltvassal dekorált liftek, és
elszállították az udvaron álló impozáns kandelábert is. Az utazási iroda
egészen 2000-ig üzemelt az épületben. A 2000-es évektől kezdve a
korábban irodának használt terek üresen álltak, így alkalom nyílt filmek
forgatására, a palota reprezentatív termei számos hollywoodi
produkcióban megjelennek (például A kém, a Bel Ami – A szépfiú,
a Die Hard 5. című filmekben).
Az építész
Mint azt Rozsnyai József Meinig Arthur című könyvében
olvashatjuk, a népszerű építész neve egyfajta minőségbiztosításként
szolgálhatott, és a kérvény pozitív elbírálásához is hozzájárulhatott.
Rozsnyai monográfiájából kiderül, hogy az Adria-palota 1902-re biztosan
elkészült, és itt olvashatjuk az épület egyetlen ismert, kortárs
leírásának magyar fordítását is, mely 1906-ban a német nyelvű
Architectur des XX. Jahrhunderts szakfolyóiratban jelent meg.
"Budapesten, a Szabadság tér 16. szám alatt tágas udvart körülölelő
épületcsoportot tervezett a nemrég elhunyt Meinig Arthur három,
tompaszögben találkozó utca torkolatánál, melyet közel két év alatt […]
kiviteleztek. Két házat olvasztott eggyé az építész, s mindkettőt saját,
tágas kialakítású főlépcsőházzal látott el. A földszintet három fronton
is üzletek foglalják el; az első emelet két nagyobb lakásra oszlik, míg
a második és harmadik emeletek három-három lakásra tagolódnak. A
földszint és első emelet közé mezzanin került, melyet az Adria Magyar
Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság használ irodái számára. A
vakolat borította homlokzatok különlegessége az, hogy bécsi mintára úgy
foglalták egybe, hogy palotaszerű hatást érjenek el. Nevezetesen ez az
üzlet- és bérházak esetében szokatlan pompa az enyhén befelé hajló
főhomlokzaton érhető tetten, melyet kerek, toronyszerű, kupolával
koronázott saroképítmények szegélyeznek. Két főemeletet átfogó, balkont
tartó korinthoszi oszloprenddel díszes ez, s óriási íves oromzat zárja
le. A külsőt gazdagon ékesítik a Szabó Antal által készített
szobormunkák”
Meinig Artur, építész (1853-1904)
Az épület felújítása
A palota felújítása 2020-ban kezdődött, amely során
az egykori épület eredeti fényének visszaállítását végzték. A
földszinten kereskedelmi és vendéglátóipari egységeket alakítottak ki, a
félemeleten és az első emeleten pedig egy 20-25 szobás boutique hotel
kapott helyet, benne a díszlépcsőházzal. A felújítást a PLANT-Atelier
Peter Kis Kft. tervezte.
A kupola és a manzárdtető fémváza 2022. október végére készült el.
Üzlet
Bár a pontos összeget nem ismerjük, hogy mennyit költöttek az
Adria-palota építésére, annyi bizonyos, hogy nem aprózták el. A
Szabadság tér egyik legdrágább telkéről beszélünk, amiért 581 ezer
koronát tett le az asztalra a részvénytársaság, ami mai áron
nagyságrendileg több mint 3 milliárd forint lenne. A kor építészeti
divatja az egyes neo-stílusok voltak. Ráadásul az előszeretettel használt
neoreneszánsz és a neoromán stílussal szemben az Adria-palota ékítésére
választott neobarokk a költségesebbek közé tartozott. A magas
kivitelezési költségről a látványos díszítőelemek, a gazdag homlokzati
vakolat- és belső stukkódíszek, a sarokkupolák, a kovácsoltvas
használata gondoskodott (1885 és 1895 között a nagyobb középítkezések
között nem találunk neobarokk stílusú épületet, ez a stílus inkább a
kisebb léptékben dolgozó magánberuházók műfaja volt).
Felmerül tehát a kérdés, honnan volt ennyi pénze annak a vállalatnak,
amely egy pár évtizede még nem is létező iparágban, a kereskedelmi célú
tengeri hajózásban tevékenykedett? A választ a magyar szántóföldeken
találhatjuk meg. Az Adria Magyar Királyi Tenger Hajózási Rt.
nyereségességét ugyanis a még mindig agrárországnak számító Magyarország
korabeli fő exportcikke, a gabona iránti folyamatos emelkedő világpiaci
kereslet teremtette meg, no és persze a masszív állami támogatás.
Az Rt. alapításának előzménye egy kedvezőtlen nemzetközi gazdasági
esemény volt. Az 1870-es évektől a magyar gabona legnagyobb természetes
– hagyományos, szárazföldi utakon elérhető - felvevőpiaca Németország,
az akkori Német Császárság volt, ami a bismarcki védővámok bevezetése
után már nem volt olyan csalogató célpont a magyar gabonaexport számára.
Új célpiacokat kellett tehát keresni, amik közül mérete és igényei
alapján Anglia volt a legoptimálisabb desztináció. A szigetországba
azonban már tengeri úton volt a legkönnyebb nagy mennyiségű gabonát
eljuttatni, innen jött az igény a magyar tengeri kikötő megerősítésére.
Fiume fejlődését értelemszerűen hátráltatta, hogy a magyar állam a
monarchián belüli egyezmény révén évi több mint 1 millió forinttal az
osztrák fennhatóságú, alapvetően a trieszti kikötőben érdekelt Osztrák
Lloyd (1871-től Osztrák-Magyar Lloyd) nevű hajózási társaságot
támogatta, ami után már nem sok pénze maradt a gyermek cipőben járó,
viszont közigazgatásilag a magyar államhoz tartozó, tehát a magyar ipari
és kereskedelmi vállalatok számára nagyobb haszonnal kecsegtető Fiume
kikötőjének fejlesztésére.
Trieszt látványos patronálását megelégelve Ossoinack Lajos fiumei
kereskedő az asztalra csapott és a fiumei kormányzónál a magyar
kereskedelmi tengerészet megalapítását kezdeményezte 1874-ben. A
kérelmet az akkori miniszterelnök, Tisza Kálmán támogatásában
részesítette, és természetesen a kezdeményezés mögé felsorakoztak az
ekkor virágkorukat élő, nagy budapesti malomipari vállalatok is. Az
állam eleinte szűken mérte a támogatást, a Triesztnek nyújtott
szubvenció töredékét, évi 150 ezer forintos apanázst juttatott az Adria
Rt-nek, de az összeg később folyamatosan nőtt, pár évtized múlva pedig
meghaladta az évi 1 millió koronát is. Az Adria Rt. végül 1901-1910
között jött ki az inkubátorból és tudott nyereséggel működni, sőt
komoly, 15 százalékos osztalékot fizetett ki tulajdonosainak 1913-ban.
Sajnos a siker későn jött, az első világháború elsöpörte a magyar
tengerészeti álmokat is, a trianoni békeszerződés az Adria Rt. végét is
jelentette egyben.
Az Adria-palotában a két világháború között a Pesti Magyar Kereskedelmi
Bank üzemeltetett fiókot, amely a többszöri rablótámadások okán híresült
el. Az 1929-es amerikai tőzsdeválságot követő gazdasági recesszió
mélypontján, 1934. december 31-én történt a két világháború közötti
leghíresebb fegyveres rablótámadás, amelyben a főpénztáros, egy
tisztviselő, a bank három alkalmazottja és egy kifutófiú is életét
vesztette. A chicagói gengszterfilm-jeleneteket idéző drámáról a
korabeli újságok természetesen részletesen beszámoltak. A történet hőse,
vitéz Szalay Miklós, az Országos Gyermekvédő Liga főkönyvelője volt, aki
a bankfiókba fegyverrel érkezett (!), mivel az év végi díjazások
céljából nagy összegű készpénzfelvételre készült. Ő volt az, aki
fellépésével meghiúsította a rablást. A bankrabló gyilkosokat elfogták,
és egy évvel később ki is végezték őket. A szocializmusban az Express
Utazási Iroda költözött az épületbe, és működött ott egészen a 90-es
évekig.
Bár az Adria-palota valószínűleg soha többé nem lesz magyar tengeri
hajózással foglalkozó vállalat székháza, a felújítás után vélhetően új
funkciókat kapva továbbra is őrzi és hirdeti majd Magyarország tengeri
kereskedelmi múltjának emlékét.
Képek