Szent István-bazilika

V. kerület, Belváros, Szent István tér

Írta: Varga Máté 2021. augusztus

A Szent István-bazilika vagy Lipótvárosi plébániatemplom római katolikus templom, Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, Budapest egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége. A Szent István-kultusz fő helyszíne, névadója a magyar államalapító király, I. (Szent) István, akinek épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot ereklyeként itt őrzik.

A templom stílusa neoreneszánsz. Méretei impozánsak: hossza 86 méter, legnagyobb szélessége 55 méter, a beépített terület összesen 4147 négyzetméter, a kupola magassága 96 méter (megegyezik az Országház kupolájának magasságával). Jobb oldali tornyában található az ország legnagyobb harangja, súlya 9 tonna.

A két toronnyal közrezárt, nyugatra néző főhomlokzaton korinthoszi oszlopfős pilaszterek tartják a timpanont, amelyben Fessler Leó szoborcsoportja látható, A magyar szentek és Szent Lipót hódolata a Madonna és a kis Jézus előtt címmel. A timpanon alatti párkányon olvasható a Szentírásból vett krisztusi mondat: Ego sum via, veritas et vita (’Én vagyok az út, az igazság, az élet’). A toronyfülkék és a kupola külső szobrai Fessler Leó, Brestyánszky Béla és Mayer Ede alkotásai. A torony falfülkéiben Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Gergely és Szent Jeromos, míg a kupolatamburon a négy evangélista szobra látható. A keleti oldalon, a sekrestye- és a Szent Jobb-kápolna félkörívét koronázó mellvéden a tizenkét apostol, fölöttük pedig Krisztus alakja látható.

Pest város sokáig jelentéktelen, ritkán lakott, poros-sáros utcákkal szelt település volt. A törökök 1686-os kiűzése után is csak lassan indult meg a fejlődés, így évtizedekig alig volt nagyobb, mint a mai Belváros területe. Városfala tulajdonképpen a mai Kiskörút vonalán haladt, amelyen három kapun át lehetett átjutni: a Váci kapun (mai Bajcsy-Zsilinszky út), a Hatvani kapun (mai Astoria) és a Kecskeméti kapun (mai Kálvin tér). Budára hajóhídon át vezetett az út, melyet télen a jégzajlások miatt el kellett bontani, s csak a víz befagyása és a jég megvastagodása után lehetett ismét átkelni a túlpartra.

A város területének növekedése az 1700-as évek első harmadában indult meg, amikor a város lakosai szántás alá fogták a falakon kívüli földeket. Ekkor még nem létezett városrendezési elképzelés, így mindenki ott vetett ahol akart, illetve ahol földet kapott.

I. Lipót kiváltságlevele 1703-ban nyilvánítja Pestet és Budát szabad királyi várossá. Pest lakossága már a XVIII. század elején lendületesebben növekszik Budáénál: amíg Buda lakossága csak megduplázódott, addig Pest lakosságának száma közel ötszörösére nőtt ötven év alatt. E növekedés maga után vonta a területi igényeket is, ami városfejlesztési és rendezési koncepció hiányában lényegében spontán növekedés volt.

Királyi adományok útján Grassalkovich Antal jogász lesz a legnagyobb pestkörnyéki földbirtokos, s hogy Pest városa a főként vele folytatott alku eredményeként jut viszonylag nagy földterülethez, elsősorban a keleti-délkeleti oldalon a korábbi pesti városhatárig.

Az 1760-as évek végétől azonban már olyan jelentős vásárokat tartottak Pest városfalain belül, hogy az utcákon szó szerint nem fértek el az árusok. Idővel a házak már a fal mindkét oldalán - szorosan a falhoz tapadva - épülnek, így 1789-ben a Váci kapu bontásával elkezdődik a városfal módszeres eltüntetése.

A városfalon kívül először a földművelők telepedtek meg. Északon, az Újváros még nem tartozott Pest lakott részéhez, hanem sivár, homokos terület volt, amelyet gyakran öntött el a Duna. II. József itt kezdi meg 1786-ban Hild János vezetésével a híres Újépület építését.

A környék fejlődésére élénkítően hatott az 1787-ben létesült hajóhíd, amely Pestet és Budát kötötte össze. Újváros első rendezési tervét Schilson János készítette 1789-ben, majd 1790-ben, II. Lipót koronázásakor a városrészt Lipótvárosra keresztelik.

1796-tól az új nádor, József főherceg kidolgozza Pest és Buda megújítására vonatkozó terveit, s elhatározza az északi Lipótváros rendezését. Ebben van segítségére Schilson János építész, akinek tervei az akkoriban már épülőfélben lévő Újépület és a városfal közötti területet mértani rendszer szerint osztja fel. Kialakította a mai Erzsébet tér és a Szent István tér helyét és a környék sakktáblaszerű úthálózatát. Hild János - aki korábban részt vett az Újépület építésében - 1805-ben tervet készít a városfaltól a mai Markó utcáig terjedő rész rendezésére.

A nádor 1808-ban létrehozta a Szépítő Bizottmányt, amely a klasszicista építészeti stílus felvirágoztatását, a város egységes stílusú épületekkel való gazdagítását segítette. E szellemben épült a Nemzeti Múzeum és a Német Színház is.

A városrendezési terv már számolt egy nagy templom felépítésével, tehát a mai Szent István bazilika helyét, a Lipót teret a város nem parcellázta, hanem az elkövetkezendő fél évszázadban különböző célokra bérbe adta.

Waczpaur Lénárd 1764-ben készített térképén a bástyákkal körülvett Pest látható, amelyen már világosan kivehető a Belváros központja, a Városház tér, de a városból kivezető utak (a Váci út, a Kerepesi út, a Baross utca és az Üllői út), valamint a külterületek vízrajza, sőt a mezőgazdaság jellege és a majorok, szőlők elhelyezkedése is.

Korábban, 1795-ig a Hetz Színház működött a területen. Az 1787 és 1796 között üzemelő, kétezer férőhelyes "amfiteátrum” működtetője Tuschl Sebestyén kávéház-tulajdonos volt. Oroszlánok, medvék, farkasok, szarvasok, ökrök és bikák szerepeltek rendszeresen az előadásokon, amelyekkel a heccmester vagy a rájuk uszított vérebfalka küzdött meg. 1796-ban a városi tanács a tűzveszélyességre hivatkozva az épületet lebontatta.

1799-ben egy gazdag pesti polgár mérlegházzá alakíttatta át a színház épületét, majd később az egész teret használatba vette: raktárakat, kovács- és kádárműhelyt, kocsiszínt építtetett, még pálinkát is főzött. Épületei egészen 1846-ig itt álltak, és évekig akadályozták a templom építését, amit a város vezetése valamiért eltűrt.

Az akkoriban kialakult új városrész, a Lipótváros egyik gazdag polgára, Zitterbarth János hamarosan kis, ideiglenes templomot építtetett ide. E templom kisméretű, egyszerű, művészi érték nélküli, valóban ideiglenes jellegű épület volt. Korabeli vélemény szerint "falusias külsejű, idomtalan, mansardos födelű" épület volt, amely "puszta létével örökös figyelmeztetés arra, hogy mielőbb el kell távolítani".

Ugyanakkor az 1817-ben, mintegy ezer hívővel megalakult lipótvárosi plébánia tagjai már 1805-ben elkezdték a gyűjtést egy komolyabb, nagyobb templom építésére. 1821-ben nagy mozgalom indult az ügy érdekében, s a tanács Fellner Benedek pestvárosi polgármester és Steinbach Ferenc városbíró aláírásával bocsátott ki gyűjtőíveket. Terveket is készítettek, de azok nem valósultak meg, s jó ideig feledésbe is merültek. Ezek csak a XX. század végén kerültek elő a levéltárak mélyéről.

A gyűjtés kezdetben a legszebb eredményt ígérte úgy, hogy a következő évben már a terv megvalósítására kezdtek gondolni. A városi tanács 1822-ben Schwartz József rajztanítót is fölszólította a templom tervének elkészítésére. Schwartz a tanácshoz intézett beadványában mentegetődzik: "minthogy nem vagyok gyakorló építőmester, hanem csak elemi rajztanító, távolról sem hiszem, hogy tökéletes, vagy egészen kielégítő munkát készíthetek".

Közel húsz év múltán a kis templom teteje igencsak rossz állapotba került, falai elhajlottak, amelyek miatt az épületet 1848-ban be kellett zárni. A Heinrich Hentzi tábornok bombáinak következtében fellépett tűzvészben a tető ugyan leégett, de a falainak romjai még 1867-ig állva maradtak.

A Zitterbarth János-féle templom rajza (Carl Vaquez rajza) és a tér egy 1844-es ábrázolása (feltehetően Blaschnek Sámuel térképe)

A korszak egyházi építkezéseire jellemző volt, hogy a reprezentatív templomokat kolostorral, iskolával, papneveldével és egyházi lakásokkal együtt tervezték és építették meg. E koncepcióval indult a lipótvárosi új templom tervezése is. Az épületet két emeletes épületszárnyakkal körülvett udvarban helyezték volna el.

A fennmaradt tervek - melyeket Shwartz József rajztanár (1821-22-ben), Dútrich József (1821-22 körül), Brein Ignác (1821 után), Kasselik Fidél vagy fia, Ferenc (1829 előtt) készítettek - stílusukat tekintve átmeneti jellegűek, tükrözik a későbarokk, a tiszta, monumentális klasszicizmus, valamint a francia forradalmi építészet hatásait.

Az alaprajz mind a négy terven centrális, az egyik egyenesen kör alaprajzú volt, mindegyiket kupola és négy torony kísérte. A tornyok többnyire a templom sarkain álltak volna, de volt olyan terv is, amely a kolostorépületet hangsúlyozta a tornyokkal. Magyarországon a jelentős épületek építészeti hangsúlyát a korai középkortól hagyományosan a tornyok adták meg, akár világiak (kastély, városkapu, városháza), akár egyháziak voltak.

A kupola - mely korábban a koraközépkori bizánci templomok jellegzetessége volt - a nyugat-európai építészetben szinte teljesen eltűnt. Csupán az olasz reneszánsz fedezte fel újra, majd azt vette át a barokk és a klasszicista építészet.

A torony és a kupola együttes használata a XIX. század első felében a magyar építészetben egy sajátos épületformát alakított ki. Az első terv, amely a külsőben is megjelenítette volna a belső tér központjában álló kupolát, Péchy Mihályé volt a debreceni Nagytemplomhoz (1805-08).

A kupolának nem akadt kivitelezője, de a Nagytemplom két tornyával, kupola nélkül is a város szimbólumává tudott válni. Ebben a szellemben formálódtak a lipótvárosi bazilika első tervei, a klasszicizmus legjelentősebb magyar templomai, de ugyanennek a víziónak a megtestesülése az Országház épülete is.

Pest város tanácsa 1845 elején kérte fel Hild Józsefet a lipótvárosi templom terveinek elkészítésére. Őszre az alaprajz és a homlokzati terv már a rendelkezésre állt.

Ezen az első terven az alaprajz szabályos, zárt négyszögbe foglalt kilencosztatú, azaz az egyenlő szárú görögkeresztet formáló épületszárnyainak metszéséből kialakuló öt, s a sarkokban csatlakozó további négy teret képez. Ehhez kelet felé kettős félköríves bővítmény járul. A belső félköríves bővítmény a templom központi teréhez kapcsolódik, itt van a szentély. A szentély mögött, a két keleti toronytestet összekötő külső félkörívvel határolt térben található a sekrestye.

A templom építésének költségvetése 1846 március elejére készül el. Ekkorra kiderült, hogy az 1805-ben elkezdett, és időről-időre újra nekilátott gyűjtésből összeszedett pénz a szükséges kiadásoknak még az egyharmadát sem fedezi.

Már 1845-ben hozzákezdenek az építési anyagok beszerzéséhez, de az építkezés mégsem kezdődhet, mert a templom helyén álló épületeket csak 1848-han bontják le. Ekkor azonban minden építkezést félbehagynak a forradalom és a szabadságharc miatt.

1851-ben kerül újra napirendre a bazilika ügye. Hild Józsefet a tanács kéri, hogy az anyagi kiadások csökkentése érdekében készítsen új terveket. A mester két új tervvel áll elő: az egyik méretében és szerkezetében jóval igénytelenebb az 1845-ös tervnél, míg a másik megtartja az eredeti méreteket és arányokat, viszont több szakaszban is felépíthető. Elképzelése szerint az alapfalak mindig emlékeztetni fogják az utókort a templom csonkasága miatt annak befejezésére.

Az alapozáskor - 1851 augusztusában - még nem tudják eldönteni, hogy melyik tervváltozatot valósítsák meg. Az építkezés gyorsítására mind Pest városa, mind az esztergomi érsek anyagi támogatást ígért. Az alapkövet 1851. október 4-én helyezik el.

A számítások szerint (1852-ben úgy gondolták) a templom építésének a befejezésére 8 évre lesz szükség. Ez évben a négy fő tartópillér alapjait helyezték el, majd a rákövetkezendő évben a kerítőfalakét. Még a teljes alapozást sem sikerült elkészíteni, mikor a templomépítési alap teljesen kimerült. Az építkezés így leállt.

1855-ben a munkálatok újrakezdődtek: egyre sürgetőbbé vált, hogy az új templomnak legalább egy részét használhatóvá tegyék, ezért úgy határoztak, hogy a sekrestyét alkalmassá teszik istentiszteletek céljára. A délkeleti toronyaljban rendezték be az ideiglenes sekrestyét, az északkeleti toronyaljon keresztül jutottak be a hívők a templomba. A prímás nyomatékos kérésére a keleti falakat és tornyokat egészen a főpárkány magasságáig emelték, hogy az ideiglenes templom az Országút felől "templomszerű benyomást keltsen". 1858-ban befedték, majd 1861. február 10-én felszentelték az ideiglenes templomot, amely néhány száz embert tudott befogadni. A tornyokban megszólaltak a harangok.

A tudósítások eközben arról szóltak, hogy a templomépítés pénze ismét elfogyott, s az adósság elérte a tízezer forintot. Az 1862-es jegyzőkönyv szerint a kőművesek, kőfaragók és szobrászok panaszt emeltek a ki nem fizetett bérük miatt, s a munkákat ilyen körülmények között nem tudják folytatni.

Két évre rá százezer forint értékű, tíz éves futamidejű kölcsönkötvényt bocsátanak ki a templom építési költségeinek a fedezésére, amit a vallásalap évi negyvenezer forintos támogatásából akarnak törleszteni. Ugyan a király 1858-ban engedélyezte az elképzelést, de a pénz minduntalan késett.

Hild József az építkezés 16 éve alatt több tervváltozatot dolgozott ki, amelyek célja a templom magasságának fokozatos növelése volt. Leginkább a gyors ütemben fejlődő Lipótváros házainak egyre nagyobb magassága indokolhatta eme döntésében.

A régi és az új tervek rajzain nem a templombelső, hanem a kupolabelső magassága nő. Ez utóbbi egyre több elemből áll, s az elemek is egyre magasabbra nyúlnak, a kupolaboltozat elliptikus formát vesz fel, és erőteljesen távolodik egymástól a külső és a belső kupola. A tervek láttán azt érzékeljük, hogy a kezdeti kiegyensúlyozott arányok elvesznek, bizonytalanná válnak a későbbiekben. Megjelennek olyan vonások is, amelyek a tiszta, érett klasszicizmus biztonságos világának határát átlépve már a romantika, sőt az éppen érlelődő historizmus felé mutatnak.

Az a két évtized, amely Hild 1845-ös első és 1864-es utolsó terve között eltelt, éppen a klasszicizmus elfáradásának, leértékelődésének, s az új ízlés formálódásának időszaka volt.

1863-tól 1865-ig a kupola alépítménye, azaz a négy főpillér, a szentélypillérek, az ezeket összekötő hevederívek, valamint a csegelyek és a kupoladob alsó része is elkészült, továbbá teljes magasságára emelték az észak-nyugati tornyot. 1866-ban a kupoladobot 46 méter magasságig emelték, 1867 első két hónapjában még további 4 métert építettek, s már csak a kupoladob előre kifaragott kő koszorúpárkányát kellett a helyére emelni ahhoz, hogy hozzá lehessen kezdeni a kupolaboltozat építéséhez. Mielőtt nekiláttak volna az utolsó fázisnak, Hild József 1867. március 6-án meghalt.

Hild József halála után néhány héttel Ybl Miklóst bízták meg a templom építésének folytatásával. Ő kikérdezte az építőmestereket és a rajzolókat az építkezés eddigi történéseiről, folyamatiról, majd úgy döntött, hogy 1867-ben még nem kezd hozzá a kész kupolaboltozat építéséhez, csak a már kész koszorúpárkányt rakja a helyére.

Ez év novemberében Ybl repedéseket észlelt a kupola tartópillérein, amelyet a Magyar Mérnök és Építész Egyletben szóvá is tett. Megtudta, hogy a pilléreket téglából és újlaki kőből vegyesen rakták és, hogy 1865-ben már mutatkoztak repedések a falakban, de nem tartották veszélyesnek azokat.

Ybl decemberben készített egy jelentést, amelyet bemutatott a városi tanácsnak. Az általuk kiküldött bizottság megvizsgálta a repedéseket de nem tartotta indokoltnak az építészmester aggodalmait. Ybl ellenben úgy gondolta, hogy a felemelt és megnyújtott kupola szerkezetét meg kell erősíteni, mert a tartószerkezet, a pillérek és az alapozás teherbírása csak a korábbi kupola hordozásához lett volna elegendő.

1867. decemberétől cikkek sorozata jelent meg a kupola szilárdsága mellett vagy ellen, s összeült egy bizottság, amely a "veszedelmek" leleplezését hivatott kideríteni.

1868. januárjában Ybl megpróbált cselekedni, mert véleménye szerint nem lehet tovább halasztani a pillérek megerősítését. Fontolóra vette egy állvány felépítését, majd gondos számításokat készített. Mikor azonban cselekedni kezdett, a kupola január 22-én beomlott.

"A lipótvárosi bazilika kupolája f. hó 22-kén délután összeomlott. Az Összeomlásnak fő oka valószinüleg azon pilléreknek gyengesége volt, melyeken az egész kupola terhe nyugodott, és melyek csiak kívülről épittettek szilárd anyagból, belsejök mindenféle lim-lommal tömetett tele. Már deczember hóban mutatkoztak repedések, de a megvizsgálására kiküldött bizottmány oda nyilatkozott, hogy ezek az épitményt nem veszélyeztetik. Január 7-kén azonban már igen veszélyes repedések mutatkoztak - elháritására azonban semmi lépések sem tétettek. Igy előre volt várható e szerencsétlenség, melyet az e napokban uralkodott nagy szelek végre meg is hoztak. Emberélet nem esett áldozatul" - írja a Vasárnapi újság 26-án.

Ybl szerint a beomlás oka a felhasznált anyagok rossz minősége, a falazás módja és a hibás szerkezet volt. A szakmai magyarázatok mellett felveti kételyeit is a kollégáinak: "Bevallom őszintén, hogy a fennforgó eset, mely hazánk egyik kiváló monumentális építményét oly súlyosan érte, fájdalmas érzelmeket idézett elő bennem, fájlalom pedig azt leginkább, hogy daczára minden törekvés és buzgalomnak, nem lehettem oly szerencsés: a katasztrófát gátolni. Úgy hiszem, hogy a hibák, melyek a katasztrófát magok után vonták, boldogult Hild építész előtt sem voltak oly mérvben ismeretesek, hogy azokból ily szomorú következményeket következtethetett volna, azt annál inkább hiszem, mert nem sejthetem azt, hogy nem nyilatkozott volna e fölött, midőn egy jobb létre szenderült".

Eötvös József kultuszminiszter szigorú vizsgálatot rendelt el és addig nem engedélyezte a munkálatok folytatását, amíg a katasztrófa okait fel nem tárják. A vizsgálóbizottság tagjai az akkor még fiatal műszaki tudományág képviselőiből, a Vallás- és Közoktatásügyi, valamint a Közmunka és Közlekedési tárca szakértőiből állt. De hiába keresték a katasztrófa felelőseit, a jelentés sohasem készült el.

"A lipótvárosi templom leomlása okainak megvizsgálására kiküldött bizottság ugy találta, hogy addig nem lehet határozott véleményt alkotni e tárgyban, mig az omladék elhordva nem lesz, hogy a fennálló falakat is vizsgálat alá lehessen venni. Az oktatásügyi miniszter képviselője kijelentette, hogy az Ö Felsége által a templom befejezésére utalványozott 300,000 frtról most szó sem lehet, hanem a 40,000 frt évjárulékot továbbra is kiadandja s az omladvány elhordása költségéhez is járuland" - tudósít a Vasárnapi újság február 9-én.

Többek között Kherndl Antal grafostatikust hívták szakértőnek, aki vizsgálatairól a Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönyének 1868. évi 4. számában közölt értekezést, amelyben megállapította, hogy nem a pillérek rossz anyaga volt a katasztrófa legfőbb oka, hanem az Ybl által is jelzett hibás tervezés:

"...a fennforgó esetben azt találadjuk: hogy az említett erők középeredője az oszlop talpán kívül esik. (…) e szerint a lipótvárosi főtemplom kupolájának leomlása annak volt következése: hogy a főpillér a rajta nyugvó boltozatok által eldöntetett".

A katasztrófa után Ybl a Magyar Mérnök és Építész Egylet közgyűlésén megemlítette, hogy 1867-ben, amikor az épületet átvette, a saját szemléje mindet rendben talált, igaz, a főpillérek belsejéről olyan információt kapott, miszerint "a főpillérek újlaki kőből és táglából készült vegyes falból állnak, és téglafallal burkolva vannak, - de ezen munka oly pontosággal és figyelemmel eszközöltetett, hogy a legkisebb hézag is betöltetett, és a különnemű anyag a legpontosabban volt összeillesztve".

Ybl csakúgy mint Hild, folyamatosan tökéletesítette terveit. Már a kupola beomlása előtt készített olyan terveket, amelyek a Hild-féle kupola látványhatását fokozzák. A baleset után azonban újratervezte a tartószerkezetet, vagyis az alapozást, a pilléreket és a hevedereket. Hamarosan nekiláttak a romok eltakarításához; a törmeléket különböző építkezések alapozásához, vagy terek talajának feltöltésére használták.

1868-tól 1874-ig kisebb munkálatokat folytattak a templomon, hogy úgy tűnjön, az építkezést nem hagyták abba. Felépültek a saroktornyok, melyek közül a két keleti - mivel azok nem illeszkedtek Ybl terveibe - lebontásra kerültek. 1870-ben bazársort építettek a templom köré, amellyel egyrészt elfedni kívánták az építési területet, másrészt a boltok bérleti díjából gyarapították az építési alapot.

A Vasárnapi Újság emígy emlékezik vissza 1974-ben: "Hetekig néptömegek mentek a romlás csudájára; a kitisztítás munkája azonban ernyedetlenül folyt. Eg y évig tartott ez ; az anyagokat (akkor levén az építési anyagnak legjobb ára) meglehetősen hasznosították; követ, téglát, fát, mind jó áron el lehetett adni. 1869-ben befejeztetvén a romok eltávolítása, az építkezés gyorsabb és czélszerübb folytathatásáról kellé gondoskodni. Az egész templom körül boltokat - bazárt - építettek, melyek a kereskedés ama legélénkebb forgalma pontján gazdag jövedelmet ígértek, természetesen a templomépité8Í alap javára. E boltok évi bére 28 ezer forintra volt előirányozva; s bár mindnyája nincs kiadva, tényleg csakugyan 24 ezer frtot jövedel eznek évenként. Ehhez a város ad évenként 10 ezer frtot; s az adományokból is jő be valami; úgyhogy e három tétel évenként 40 ezer frtot biztosit az épitésnek ; a mihez a kormány - az államköltségvetésből, illetőleg a kath. egyházi alapból, - szintén 40 ezerét ad ; ugy hogy most minden évben 80 ezer frt fordittatik az építésre".

Az 1874-es új városfejlesztési koncepció alapján - amely máig meghatározza Budapest arculatát - a templom sem maradhatott érintetlenül. Amikor a Sugárút terve megszületett, a bazilika már húsz éve épülőfélben volt. A templom, amely ekkor romokban hevert, a városfejlesztés útjában állt: részben általa nem lehetett összekötni a Sugárutat a Lánchíddal. Másrészt úgy tűnt, hogy a templom nem válik a város jelképévé sem. Ezt a szerepet az Országház vette el tőle, melyet 1885-ben kezdtek el építeni a Duna partján.

1874-ben - Ybl új terve alapján - elkezdődhetett a templom újjáépítésének előkészítése. A Sugárút megjelenése megváltoztatta a templom mögött húzódó egykori városszéli országút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) szerepét, amely komoly rangot és forgalmat kapott.

Ybl Miklós terve, amit később módosított (Vasárnapi Újság, 1974. november 15.)
"A kormány megbízásából Ybl a még hátra levő építkezésekre nézve tervet készített; s e terv az, melynek meglepő külalakjáról mai rajzunk kivan némi fogalmat adni olvasóinknak. Sietünk azonban megmondani, hogy e terv, melynek kivitele harmadfél milliót igényelne, jelen alakjában nem fogadtatott el. Az ország pénzügyi helyzete ily költséges épitkezést, még isten dicsőségére sem enged meg. Sokkal szerényebb, de alapjában s alakjára nézve is ugyanennek megfelelő terv készítése rendeltetett el, melynek kivitele csak 1 millió körül legyen; de melyről azért a jelen rajz megközelítő fogalmat adhat"

Az új kultuszminiszter, Trefort Ágoston azt javasolta, hogy a főbejáratot helyezzék át a keleti (Bajcsy-Zsilinszky út felöli) oldalra, Ybl azonban oda egy új külső bővítményt, exedrát* iktat. Az így kialakított loggiára a szentélyből a sekrestye terén át lehetett volna kijutni, és nagy ünnepek alkalmával a szabadban álló hívek számára lehetett volna misét celebrálni.

Az új tervet a minisztérium eljuttatta Bécsbe, ahol elbírálást kértek két neves építésztől, Theofíl Hansentől és Friedrich Schmidt-től. A két építész megjegyzései döntően befolyásolták a templom további megformálását. Ybl kissé megkönnyebbült, mert általuk megszabadult a Hild-féle koncepció terheitől, amelyben a téglatest szerű forma tagolatlanná és súlyossá tette a templom tömegét, s a test csak a kupola ellenpontjaként jelenik meg.

A két bécsi építész, Hansen és Schmidt felhívták Ybl figyelmét arra, ha szakít Hild zárt tömegkezelésével, visszaállítja a két egymást metsző szárny bazilikális kiemelését, a belső arányokat tükröző tömegekkel szabadabbá, mozgalmasabbá, összetettségében kifejezőbbé teheti a templomot. A kor szédületes lendülettel alkotó társadalma és az új európai szellemiség a reneszánszban keresi és találja meg a számára egyenlő értékű, a lényeget pontosan tükröző formákat. Yblnek kész megoldásai vannak bizonyos problémák leküzdésére. Néhány hét alatt új vázlatokat készít, melyek már tartalmazzák a végleges megoldásokat. Ekkor alakul ki a főbejárati csarnok diadalíves főkapuja, valamint a sekrestye félköríves külső homlokzati kollonádja.

Az új templom építése csak 1874-ben indul meg ismét. 1879-ben a kupola hevedereit építik meg, s az 1880-tól 86-ig tartó időszakban is csak a külső homlokzat végleges formázásával vannak elfoglalva. Az éveken át formálódó nyugati tornyokon ma is látható a stílusváltás nyoma. A homlokzatok monumentális szobrait Fessler Leó mintázta. A szobrász mintái alapján a horganyöntvények a Schlick-gyárban készültek.

Az építkezés lassan haladt a mindvégig visszatérő pénzhiány miatt. Újra nagy erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a kupoladob és boltozat felépítéséhez szükséges nagyobb összeget elő tudják teremteni. Úgy tűnt, ehhez kapóra jönnek az Ezredéves Kiállítás ekkor már gőzerővel folyó előkészületei, s felvetődött, hogy a bazilika az ünnepségek során kitűntetett szerepet játszhatna. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, mikor kerül erre sor, a történettudósok hosszasan vitatkoztak arról, melyik évben is volt pontosan a honfoglalás. Ybl-től azt kérték, számolja ki, amennyiben 1893-ra kellene elkészülnie a templomnak, évente mennyi pénzt igényelne az építkezés. Rögtön kiderült, hogy a szükséges összeg olyan nagy, hogy azt semmilyen forrásból nem tudják fedezni, ezért inkább lemondtak arról, hogy a bazilikát befejezzék a Millenniumra.

Ybl egyre nyugtalanabb a kupolaépítés ügye miatt. Felháborodott hangú leveléből kiderül, hogy mennyi bosszúsága származik az építkezés akadozása miatt, pedig ő mindig odaadó örömmel törekedett arra, hogy a város méltó díszére találjon művében. Fél, hogy az építkezés még akár hosszú évtizedekig is elhúzódhat, s az állagmegóvásnak komoly költségei lehetnek. Valamint felhívja rá a figyelmet, hogy a templom építése során keletkezett gúnyt már nem kéne tovább fokozni, hanem mielőbb vissza kell adni azt a tekintélyt, amely korábban elveszett.

1887-ben és 1888-ban a kupoladob falazatával haladtak egyre magasabbra, 1889-ben elkészült a külső kupola teljes falazata, áprilisban megrendelték a Schlick-gyártól a kupolahéj vasszerkezetét és október 15-én már elhelyezték a lanterna tetején a keresztet. A belső kupolaboltozat falazását csak a következő évben fejezték be.

Ybl Miklós 1891. január 22-én, épp a kupola beomlásának szomorú évfordulóján halt meg. Szerencsére egy teljes művet hagyott hátra, hiszen a külső ekkor már készen állt, a templom belsejében már véglegesek voltak a tér arányai, sok helyen látszott a díszvakolat. Ugyan még hiányzott az ikongráfia, vagyis a templom mondanivalójának, jelentésének a szimbolikus megfogalmazása, de azért halványan sejteni lehetett, hogy mi lehetett Ybl szándéka.

Az új építész, Kauser József már 1891-ben, közvetlenül Ybl halála után hathetes itáliai tanulmányútra megy, hogy ismét magába szívja azt a szépséget, amelyet az olasz építészet áraszt magából, s amelyet felhasználni szándékozik a bazilika építése alatt. Az utazás végeztével fél évet kap rá, hogy kidolgozza elképzeléseit és egy keresztmetszeti modellen mutassa be a falak végső színvázlatát. A modell mindvégig az építési irodában áll, hogy annak végső megjelenése mintául szolgálhasson a műmárványozó és aranyozó szakemberek számára.

Mielőtt azonban nekikezdtek volna a belső tér díszítéséhez, egy bizottság újra megvizsgálta az elképzeléseket. Az egy évig tartó első vita tárgya az volt, hogy a figurális képek freskó- vagy mozaiktechnikával készüljenek e. A kérdés 1894-re dőlt el a mozaikok javára, mivel a velencei Salviati cég mozaikokra vonatkozó árajánlata alig volt magasabb, mint az az összeg, amit Lotz Károly kért volna a freskókért.

A milleniumi ünnepségek eufórikus hangulata aztán bátorságot adott egy merész kívánság megfogalmazásához, hogy a templomot ne Szent Lipótnak, a Habsburg-ház védőszentjének, hanem Szent Istvánnak, a magyar állam és egyház alapítójának tiszteletére szenteljék fel. A javaslatra sokáig késik a válasz. Mivel 1898-tól megszűnik az Állam és az Egyház anyagi támogatása, így a munkálatok befejezését a Fővárosnak kel állnia.

Sokáig nem tudták eldönteni, hogy milyen ábrázolás kerüljön a főoltárra. Korábban ugyanis nyilvánvaló volt, hogy nem járhatnak el az 1564-es tridenti zsinat rendelkezése értelmében, miszerint a főoltáron a templom védőszentjének ábrázolása kívánatos, hiszen a XVIII. századi védőszent, Szent Lipót a főoltáron már elfogadhatatlan lett volna. Ezért semleges motívumot akartak alkalmazni (Mária a gyermekkel). Két év kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a szimbolikus koncepció: a bazilika központi terében a mozaikokon az általános keresztény mitológia alakjai és jelenetei az égi hatalomra, a magyar szentek szobrai a megtestesült földi hatalomra utalnak.

1894-95-ben az Országház a reformok mellett dönt, megszületnek a történelmi jelentőségű törvények. A Szent István bazilika ikonográfiái e felkavaró viták légkörében születtek.

A munkálatok felgyorsításának érdekében Kauser olyan művészt keres, akivel Lotz művészete harmonizál. Székely Bertalant és Than Mórt alkalmatlannak ítéli, s végül a keresést is feladja. A különböző helyek mozaikjaiban Lotz kompozícióit valósítja meg.

Benczúr Gyula festménye - amelyben Szent István felajánlja a koronát, s ezzel az országot Szűz Máriának, a magyarok Védasszonyának - jelenleg a kereszthajó déli oltárát díszíti

Stetka Gyula festménye, amely a keresztre feszítést ábrázolja, a kereszthajó északi oltárába kerül

István király szobrát Stróbl Alajos 1903-ra készítette el. Feszty Árpád Szent József triptichonjával sem a megrendelő, sem maga a művész nem volt elégedett. Éveken át jelezte szándékát, hogy átfesti vagy újrafesti a képet, de erre valószínűleg mégsem került sor.

A Szent István-bazilikát, többszöri halasztás után, 1905 novemberében szentelték fel. A rendezőbizottság sokáig reménykedett abban, hogy a király megtiszteli jelenlétével a nagy ünnepet, Ferenc József azonban csak egy évvel később, a számára rendezett zárókőletétel ceremóniáján vett részt. A felszentelési szertartás november 9-én, 11-én és 15-én zajlott. Az első ünnepélyes misét Várossy Gyula kalocsai érsek celebrálta Erzsébet napján, november 19-én. Ez az igazi beiktatás, amikor az arisztokrácia, az ország és a város vezetői, valamint a nagyközönség is ünnepelt.

Lassacskán a társadalom is birtokba vette a templom előtti teret, amelyet először Lipót térnek, majd 1909-től Szent István térnek neveznek.

Az első fontosabb esemény a tér történetében Rákóczi Ferenc és családja hamvainak 1906-os hazahozatala volt. A koporsókat vonaton szállították a Keleti pályaudvarig, ahonnan egy erre a célra felállított diadalkapun áthaladva, díszes menet kísérte azt a bazilikáig. Az istentisztelet után a közönség a ravatalhoz járulhatott, majd a tömeg visszament a pályaudvarra, ahonnan Kassára és Késmárkra szállították a földi maradványokat.

A második fontos esemény a zárókő elhelyezése volt, amin részt vett a király és a főhercegi család, valamint a teljes magyar kormány. A zárókőokmányt mindannyian kézjegyükkel látták el.

1904-ben - hosszú előkészületek után - sikerült a templomot szegélyező bazársort kisajátítani és elbontani. Ezzel megoldódott a tér kiszélesítésének több éves problémája.

Kováts Kálmán plébános kezdeményezésére 1909-ben hivatalossá válik a népnyelvben és az egyházi iratokban is régóta használt bazilika elnevezés a Szent Lipót templom helyett. A változást hosszú viták sora követte - vagyis, hogy a templom miért nem lehet bazilika -, de végül a plébános érvelésére, miszerint a római Szent Péter-templomot is bazilikának nevezik, a város engedett. A templom elrendezésében, építészeti szerkezetében ugyan nem bazilika, de a Szentszék 1931-ben "basilica minor" rangra emelte.

Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus előkészületei miatt a bazilika homlokzatát 1936-ban felújították.

1943-tól a kriptát raktározási célra használták: a város ezt a biztonságosnak ítélt területet jelölte ki arra, hogy a legfontosabb levéltári és törvényhatósági dokumentumokat a városházáról ide menekítse (az iratokat ezután közel negyven éven át itt tárolták, s a Levéltár csak 1988-ban költözött ki innen). A háború komoly károkat nem okozott, de a helyreállítás így is komoly összeget emésztett fel.

1947. június 20-án a kupolahéj javítása közben kigyulladt a kupola deszkázata. Épp a kupola rézlemezeit forrasztották össze a bádogosok, amikor az északkeleti oldalon elhelyezett egyik forrasztókályhából egy parázs pattant ki. A nyári melegben az acélmerevítők közötti, kiszáradt falapok könnyen lángra kaptak, a tűz pedig gyorsan továbbterjedt. A munkások azonnal értesítették a tűzoltókat, akik tíz perc alatt a helyszínre értek. A vízzel oltást viszont csak annyiban alkalmazták, hogy a tűz ne terjedjen a kupolán kívülre is, magát a kupolát nem locsolták, hiszen a víz a belső héjra zúdult volna, ami elpusztította volna a felbecsülhetetlen értékű freskókat. A szakszerű beavatkozást egyébként Szilvay Kornél, Budapest tűzoltóparancsnoka vezette. A jelentés szerint a tűz hetvenöt perc alatt így is kialudt. A tűzről és az oltásról a korabeli filmhíradó is beszámolt.

A tető oltása és bámészkodó tömeg a Bazilika előtt (a környező épületek még a háborús sérüléseiket mutatják)

A helyreállítást azonnal meg tudták kezdeni. A kormány egymillió forintos gyorssegélyt nyújtott a reprezentatív munkához, az újjáépítés mérnöki feladatait Csonka Pálra, az építészi tervezést pedig Kismarty-Lechner Jenőre bízták.

Csonka a vasszerkezet meggörbült részeit kiegyenesítette, a meglágyult elemeket pedig kivágta és újakkal pótolta. Kismarty-Lechnernek nehezebb dolga volt: egyrészt betegsége miatt már alig látott, ezért szintén Jenő nevű fiával közösen dolgoztak, de a munkában részt vett a fiatal Zalaváry Lajos is, aki ekkor még építészmérnöki tanulmányait folytatta. Nagyobb problémát jelentett, hogy nem maradtak fenn a kupola eredeti tervei, ezért fotók alapján voltak kénytelenek elkészíteni a szükséges rajzokat. A későbbi tűzesetek megakadályozása végett az új vörösréz burkolatot nem fahéjazatra, hanem közvetlenül a fémvázra erősítették. A helyreállítás azonban elhúzódott, a gyorssegély ugyanis már 1948 tavaszára elfogyott, de ekkor a kupola csúcsa és a lanterna még fedetlenül állt. Végül 1949-re fejeződött be a munka.

1951-ben a templom történetében beteljesülésnek is felfogható mozzanat következik be: fordulatokban bővelkedő ezer éves vándorlás után itt helyezik el a Szent Jobbot, István király jobb kézfejét. A bemutatás céljára 1971-ben a szentélyt körülfogó egykori Szent Lipót-kápolnát, illetve a sekrestyét átalakítják, az íves alaprajzú teret kettéosztják, s az északi részt ettől kezdve Szent Jobb-kápolnának nevezik.

A Szent István-templom teljes felújítására még hosszú évtizedekig várni kell. 1983-ban egy viharos szél lesodorja az utcára a kupola lemezburkolatát, amely világossá teszi, hogy a felújítás tovább nem halasztható.

A Szent István-bazilika felújítása 1983-ban kezdődött a nagykupola lemezfedésének cseréjével, amely 1985-re fejeződött be. Az ezt követő években kisebb felújítások zajlottak. A tervszerű, folyamatos munka közel tíz év múlva, 1995-ben kezdődött meg. Ennek során a felújításokat egy-egy épületrészre összpontosították. Befejezték a nagytornyot, a fő- és kereszthajó rézfedését, illetve a főhomlokzati felvonók szerelését. Irodákat, műhelyeket létesítettek a keleti oldalon, és kialakították az északi torony melletti helyiségeket.

A kulturális tárca finanszirizásában 1999 és 2000 között 1,89 milliárd forint értékben megtörtént a főpárkány fölött a teljes külső felújítása (keleti kistornyok, kupoladob) és a nyugati főhomlokzat helyreállítása, továbbá restaurálták a nagykupola belső felületének mozaik díszítését is. Ezenkívül átépítették a nyugati tornyok helyiségeit, a tetőtereket, a felvonókat, valamint a kazánházat.

A műemlék orgona restaurálását 2001-ben kezdték, a 40 millió forintos munka ez évben fejeződik be.

A beruházás utolsó szakasza 2002 júniusában kezdődött. Ugyanabban az évben került sor a főbejárati portikusz felújítására, a két oldal- és a szentélyhomlokzat főpárkány alatti felújítására, továbbá a templombelsőben a teljes északi hajó és a főoltár szentélyapszisz restaurálása, az ott található művészeti alkotásokkal együtt. 2003-ban készült el a homlokzati lábazatokon túl a déli hajó tere és a főoltár restaurálása, valamint a kőpadozat felújítása és az altemplom terének helyreállítása. Megújult a főpárkány alatti templom belső teljes falának és padozatának kőburkolata, illetve műmárvány felülete, és Pólyák János iparművésznek köszönhetően helyére kerültek azok az ólomüveg ablakok az oldalhajókon, amelyeket eredetileg Róth Miksa álmodott meg. A színes új ablakok többek között Szent Andrást, Szent Henriket, Szent Katalint és Szent Lipótot ábrázolják.

Elkészült az oldalhajókat lezáró négy kiskupola belsőfelületeinek restaurálása és megújultak az oltárok, a falikarok, a szobrok, a festmények, a szószék és a gyóntatok is. Mindezek mellett a bazilika új díszkivilágítást, hangosítóberendezést, vagyon- és tűzvédelmi rendszert, telefon- központot és informatikai rendszert is kapott.

A teljes rekonstrukciós program keretében az átépítéssel megujúlt Szent István tér burkolatával összhangban megtörtént a templom közvetlen környezetének műemléki rekontrukciója is, így megújultak a mellvédkorlátok, a világító kandeláberek, lépcsők és rámpák, valamint díszburkolat övezi a templomot. A Szent István-bazilika teljes felújítása közel 4.5 milliárd forintba került.

2006. december 9-én nagy állami szertartással, a nemzet halottjaként itt temették el az Aranycsapat legendás focistáját, Puskás Ferencet. Erre a napra a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el, és a temetést több tévé és rádió is közvetítette.

Szent István-bazilika

V. kerület, Belváros, Szent István tér

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek