Az első műemlékvédelmi szervezet, 1872.

A műemlékvédelem elmúlt 150 éve

Írta: Varga Máté 2022. január

Az európai trendet követve, hazánkban is a XIX. század elejétől kezdett egyre nagyobb tömegeket megmozgatni a műemlékek védelmének ügye. Az első ilyen célt szolgáló intézmény csak 1872-ben jött létre Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága néven.

Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1871-es halála után utóda, Pauler Tivadar hozta létre a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát 1872-ben, amely a VIII. kerületben, a Horánszky utca (akkor Zerge utca) 6. szám alatt székelt. Elnöke Szalay Ágoston, a a pesti királyi tábla tanácselnöke lett.

Az első műemlékvédelmi törvényt 1881-ben fogadta el az Országgyűlés A műemlékek fenntartásáról címmel, amely után a Bizottság Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) néven működött tovább. A hatóság jogköre csak a műemlékké nyilvánított épületekre terjedt ki - mivel a minősítéshez anyagi keretre volt szükség, ezért hivatalosan csak kevés épület kapta meg a védett besorolást (1949-ig mindössze 48 épület).

Az erre irányuló gyűjtőmunka Pauler Tivadar minisztersége idején elindult, amikor régészek és építészek minden megyére kiterjedően kezdték el felmérni a védeni szánt épített örökséget. Ezt képzőművészek, majd később fotográfusok dokumentálták festmény, grafika, vagy fénykép segítségével. A gyarapodó gyűjteményt egy egyre bővülő könyvtár is kísérte. Tevékeny közreműködői Myskovszky Viktor, Storno Ferenc és Könyöki József voltak.

1887-ben Forster Gyulát nevezték ki a hivatal másodelnökévé, akinek vezetése alatt megkezdődhetett a hazai műemlékvédelem aranykora. Javaslatára változott meg 1896-ban a műemlékek nyilvántartásának és törzskönyvezésének helyes módszere, amely alapján elindulhatott az ún. topográfiai (azaz térképalapú) rendszerben való rögzítés.

1905-től 1915-ig jelenttek meg egy kiadványsorozatot, amely közreadta az így megszerzett ismereteket. Mindez négy kötetben jelent meg Magyarország Műemlékei címen.

Forsteren kívül Varju Elemér és Éber László művészettörténészek nevei is felbukkannak a sorok között - Éber a kezdetektől fogva a bizottság tagja volt, aki modern szemléletet hozott a műemlékvédelmi gyakorlatba.

1888-ban a Bizottság az Andrássy út 60-as szám alatti bérházba költözött.

Feladataik közé tartozott a helyreállítási munkák szervezése és irányítása. Eleinte leginkább középkori templomokra és várakra terjedt ki a figyelmük, s olyan építészek fordultak meg a kezeik alatt, mint Steindl Imre vagy Schulek Frigyes. Korábban mindketten Friedrich Schmidt tanítványai voltak Bécsben, aki a kölni dóm építésének befejezésében is részt vett - az ő szemlélete volt, hogy a műemlékek a befejezés vagy helyreállítás során szabadon alakíthatók, s tanítványai épp ezért is építették át a pécsi és kassai székesegyházakat vagy a visegrádi és vajdahunyadi várakat, nem kicsi felháborodást kiváltva a társadalomban.

A századforduló után évtizedekben kissé megváltozott a helyreállítási gyakorlat, amelyben több műemlék kapott anyagi támogatást, de darabonként kevesebb összeget, valamint a középkori épületek mellé bekerültek a reneszánsz és a barokk képviselői is.

Kiemelt programmá vált a várbéli Nagyboldogasszony-templom helyreállítása, amely 1874-től 1896-ig épült. Emellett a város területi terjeszkedése során Óbudán is egyre gyakrabban találtak római kori emléket, melynek során 1894-ben létrehozták az Aquincumi Múzeumot. De a szakemberek felismerték a törökkori leletek és emlékek fontosságát is, ezért például a Rudas fürdő helyreállítása során az eredeti állapot fenntartása mellett foglaltak állást. A Bizottság egyik nagy és legjelentősebb hátránya volt a "tehetetlensége", amikor hagyták lerombolni Pest történelmi városmagját (lásd: A belváros lerombolása) az Erzsébet híd megépítése kedvéért, vagy amikor ugyanígy hagyták a Vár kapuinak lebontását (előbbivel kapcsolatban megjegyzendő, hogy míg Prágát épp az óvárosának eredetisége és szépsége miatt látogattják meg turisták millió évről-évre, addig nálunk minden középkori emlék eltűnt).

Az I. világháború idején anyagi megszorításra volt szükség a Bizottság életében, így a költségesebb helyreállításokat le kellett állítani. A költségvetési szigorítás a munkák leállását vonta magával, ezért a gyakorlati munkát elméleti munkára cserélték fel, és Forster megpróbálta elérni, hogy az Országgyűlés mintegy hatszáz épületet nyilvánítson műemlékké. Sajnos ebben nem járt sikerrel, viszont az elképzelése immáron előrevetítette a műemlékvédelem jövőbeni útját.

1919-ben, a kommunista diktatúra tombolásakor Kunfi zsigmond kultuszminiszter (Kernstok Károly festőművész javaslatára) feloszlatta a Bizottságot, majd a műemlékek ügyét Éber László kezébe adta. A létrejött Országos Műemlékvédelmi Hivatal vezetőjének nevezték ki, de a diktatúra bukása után kényszernyugdíjazták.

1921-ben Forster Gyula is lemondott hivataláról, akinek helyét Kertész K. Róbert kultuszminisztériumi tanácsos vette át. Mellette dolgozott Lechner Jenő és Szőnyi Ottó.

1922-ben az új vezetés létrehozott egy héttagú bizottságot az egyes kisebb ügyek lebonyolítására. E bizottság hetente ülésezett, míg a teljes bizottság kéthavonta. Üléseikre a Szépművészeti Múzeumban került sor, ahol a Műemlékek Országos Bizottsága vezetett irodát.

1934 után Hóman Bálint kultuszminiszter már nem hívta azt össze az egyre gyarapódó taglétszámú, de egyre kevesebbszer összeülő bizottságot, s a Műemlékek Országos Bizottsága egyfajta szakbizottsággá alakult át. Az 1932-ben létrehozott főtitkári pozíciót először Mészáros Gyula, majd 1934-től Gerevich Tibor művészettörténész töltötte be, az előadó pedig Genthon István, a magyar művészet kutatója volt. A vezetésük alatt kezdték el alkalmazni az ún. Athéni Chartát, amely a múlt emlékeinek tiszteletben tartását hangsúlyozta.

(A CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne, magyarul "Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa”) a modern építészet nemzetközi szervezete volt 1928 és 1959 között. A különböző országokban rendezett kongresszusok jelentős szerepet játszottak a modern építészet elveinek kialakításában és elterjesztésében. Az egyik vezéralakja Le Corbusier volt. A CIAM magyar csoportja révén magyar építészekre is hatást gyakorolt. Az Athéni Charta: az építészet korszerű útjának keresése logikusan vezetett a városrendezési problémák irányába. Ezekkel foglalkozott a CIAM soron következő – a CIRPAC több ülésén előkészített – IV. kongresszusa, amelyet "A funkcionális város” címen, Athén és Marseille között, a "Patris” nevű hajó fedélzetén tartottak meg 1933-ban. A kongresszus dokumentuma az ’’’Athéni Charta’’’ nevet kapta. Évtizedeken keresztül – még a második világháborút követő években is – ez volt a városépítési tervezés elméletének és gyakorlatának az alapja. Az Athéni Charta a várost regionális összefüggésében szemléli, öt funkcióját – lakás, munka, üdülés, közlekedés, történeti emlékek megőrzése – határozza meg és javasolja, hogy a tervezésben e funkciókat vegyék figyelembe)

A charta elveit első alkalommal az óbudai katonaváros amfiteátrumnál alkalmazták, amit csak részben építettek vissza.

A műemlékek megmentéséért folytatott munka élharcosa Lechner Jenő volt, aki számos neves műemléképület helyreállítását végezte, többek között az Egyetemi-templom, a Magyar Nemzeti Múzeum, a régi budai Országháza vagy a Központi Papnevelő Intézet épületein. De ebben az időben mentették meg a Gül baba türbéjét, a budavári domonkos templom tornyát, a Szentháromság-szobrot, valamint a belvárosi ferences templomot és plébániatemplomot, de feltárták a margitszigeti premontrei kolostor romjait is.

A dokumentálások és felmérések területén Foerk Ernő végzett rendkívül hasznos munkát. Például a nyári szünidőkben a Felső Építő Ipariskolai tanítványaival rendszeresen járták az országot, hogy rajzokat készíthessenek a műemlékekről (Az általa tervezett szegedi Fogadalmi templom építése során került elő a középkori Szent Demeter-torony, amelynek konzerválását is elvégezte).

A korszak megjelent könyvei:

- Szőnyi Ottó Régi magyar templomok (1933)
- Gerevich Tibor Magyarország román kori emlékei (1938)
- Gerevich Tibor Budapest művészeti emlékei (1938)

A II. világháború után ugyan semmit sem lankadt a műemlékek iránti figyelem, de az országnak most nagyobb gondja is akadt: újjá kellett építeni a rommá lőtt várost. A helyreállításban a Műemlékek Országos Bizottsága is részt vett, melynek előadójává Dercsényi Dezsőt nevezték ki. A Bizottság megkapta a Magyar Nemzeti Múzeumtól az ingó műtárgyak nyilvántartását, majd az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet azután megszüntette a bizottságot. Helyébe a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja lépett.

A kommunista hatalomátvételnek köszönhető, hogy ezután a szocialista eszméknek megfelelően biztosítani kellett a mindenki számára való hozzáférést, ugyanakkor nagyobb szerepet kapott a városrendezés vagy városépítés is. A műemlékeket nem önálló építményként, hanem környezetükkel együtt szemlélték, bevezették a műemléki jelentőségű terület fogalmát.

1953. február 1-ével feloszlatták a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját, amelynek feladatait az Építészeti Tanács, később pedig az Országos Építésügyi Hivatal vette át. Ekkor a budapesti műemlékek gondozását a Fővárosi Tanács vette át, majd 1957-ben Fővárosi Műemlékfelügyelőséget szervezett. Az 52/1957 Építésügyi Minisztériumi rendelettel azután létrehozták az Országos Műemléki Felügyelőséget, és ekkor jött létre az intézmény gyűjteményeit (Könyvtár, Fotótár, Tervtár, Kézirattár) összefogó Gyűjteményi Osztály. 1968-ban a felügyelőségen belül megalakult a Magyar Építészeti Múzeum is.

A szocialista érában a helyreállításokat is belesorolták különféle tervekbe, amelyek a 3, majd az 5 éves terv keretein belül zajlottak.

A budapesti munkálatokban a legnagyobb feladatot a Vár ásatása és helyreállítása jelentette, amelynek irányítására megalakult a Várbizottság. Feltárták a középkori lovagtermet és a várkápolnát, valamint a polgárváros lakóházait is. A hatvanas évektől nagyobb figyelmet fordítottak az országos várak konzerválására is, a munkák pedig évtizedeken át zajlottak.

Az 1970-es években annak ellenére folytak Óbudán jelentősebb feltárások és konzerválási munkák, hogy már javában zajlott a történelmi városrész lerombolása (lásd: Óbuda lerombolása) a tizenkétezer lakásos lakótelep építése érdekében. Ezzel párhuzamosan feltárták a ma ismert római emlékeket (bár ezek bemutatása hagy némi kívánni valót maga után), amelynek során számtalan lelet került a felszínre, például a római vízvezetéket vagy a mozaikpadlós Hercules-villa (lásd: Római emlékek).

A Magyar Tudományos Akadémia segítségével új könyvsorozatot indítottak be, amelynek első darabja 1984-ben jelent meg. E könyvek Esztergommal (1984), Győr-Moson-Sopron megyével (1953), Nógrád megyével (1954), Pest megyével (1958), Heves megyével (1969–1978; három kötetben) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével (1986–87; két kötetben) foglalkozott, illetve Budapestről is szólt két kötet (1955–1962). A műemlékvédelmi felügyelőség munkájával kapcsolatban az Akadémia jelentetett meg évkönyveket Magyar műemlékvédelem címmel.

1992-ben a műemlékfelügyelet három részre oszlott: az Országos Műemlékvédelmi Hivatalra, a Műemlékek Állami Gondnokságára, valamint az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központra.

A 2001. évi LXIV. törvénnyel az Országgyűlés létrehozta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, amely a következő évtized elejére megszűnt, helyét a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vette át. De ez az intézmény sem állt fenn sokáig, ugyanis öt évvel később, 2006-ban a Miniszterelnökségen belül alakult államtitkárság, valamint a Lechner Lajos Tudásközpont mint minisztériumi háttérintézmény vette át.

A gyakori változások ellenére a hazai műemlékvédelem mindvégig folytatta munkáját; a kétezertizes évek végétől leginkább a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében számos vidéki kastély és kúria szépült meg, olykor az enyészet széléről megmenekülve (például az edelényi kastély). A diósgyőri vagy a füzéri vár elpusztult részeinek visszaépítése a lakosság részéről visszatetszést kapott, de a szakmán belül sokan bírálták.

A műemlékfelügyelet százötven éve alatt - a helyreállítási gyakorlatban bekövetkezett szemléletváltások által - bár nem volt egységes és a felügyelő intézmények is gyakran változtak, de ennek ellenére elmondható, hogy a szakma a benne dolgozó régészek, művészettörténészek és egyéb szakembereknek köszönhetően megfelelő kezekben nyugszik.

Az első műemlékvédelmi szervezet, 1872.

A műemlékvédelem elmúlt 150 éve

Buda születése

Római emlékek

Ajánlott cikkek